Thomas Rawlinson. Így hívták az angolt, aki 1720-ban feltalálta a skót szoknyát. Bizony. A skót szoknya – legalábbis ahogyan ma ismerjük – nem ősi skót népviselet. Sőt, a skót klánok egyedi mintázatű ‘skótkockás’ szövete, a tartan sem ősi hagyomány.

 De hát William ‘Rettenthetetlen’ Wallace, a hős skót szabadságharcos a filmben akkor nem volt igazi?

 

3 tartan
A rettenthetetlen Mel Gibson

William Wallace valóban létezett, valóban fellázadt az angolok ellen, valóban kivégezték ezért. A filmben ennyi nagyjából stimmel is. Ami a ruházatát illeti… hát maradjunk annyiban, hogy a “Rettenthetetlen” nem dokumentumfilm volt.

Persze nem ez az egyetlen középkori témájú film, ahol a történelmi hitelességet feláldozták a mítoszteremtés és a látványosság oltárán, és Mel Gibson romantikus és egzotikus barbárt szeretett volna kreálni Wallace-ból, ami sikerült is. És valljuk be, igazán korhű ruházatban még Mel Gibson is sokkal kevésbé lett volna szexi lázadó…

Mert mit tudunk a középkori skót ruházkodásról, és mit a skót szoknya történetéről?

Amit Gibson filmjében látunk, az valójában a ‘nagy kilt’ (kelta eredetiben filleadh mòr) átszabott változata, az eredetinél jóval kevesebb anyaggal, hogy láthassuk az izmos színészeket amint csatároznak a hűvös felföldi időjárásban. A nagy kilt már létező ruhadarab volt a XVIII. században, mikor az angolunk, Rawlinson kiszabta belőle a szoknyát, de csak egy-két évszázaddal előbb terjedt el, a William Wallace féle lázadás idején (XIII. század) még valószínűleg nem hordták. Akkoriban a skótok, a többi északeurópai néphez hasonlóan öltözködtek, hosszú tunikát hordtak, férfiak esetén ez térdig, nőknél bokáig ért, és bizony volt alsóneműjük is szemben a közkedvelt mítosszal, sőt az alsónemű rendszerint túlért a ruhán így látszott is. És mert skóciában cudar az idő, a nők és férfiak egyaránt viseltek harisnyát vagy leggingshez hasonló ruhadarabot, hogy ne fázzanak fel.

Ehhez képest a filmben stilizált nagy kilt eredetije egy derékon övvel rögzített duplaszéles (140-150 cm) és hosszú (legalább 6 m) vastag gyapjúszövet volt (plaid – innen a pléd szavunk). A derékon kétszer körbe, övvel rögzíteni, aztán a maradék bal vállon átvetve hogy a felső testet is takarja, sőt igazán rossz időben kámzsaként a fejet is védte. Ha úgy hozta a szükség, hálózsákként is funkcionált. Igazából inkább volt funkcionális, mint menő, és bár laza volt, így jönni menni elég jól lehetett benne, és az időjárásnak megfelelően alakították a szellőzését, harc közben azért sohasem viselték. Csatában a régi skótok a nagy kilt alatt hordott alsóneműjükben kardoztak, ami egy ujjas, tunikaszerű térdig érő gyapjú/lenvászon vagy bőr harci ing volt (léine croich)

középkori skótok

Ami viszont érdekes, hogy a XVII-XVIII. századi nagy kiltnél már megjelenik a kockás szövet, a tartan, amit mi ma skót kockásként ismerünk. Tartanhoz hasonló kockás szövetet már a Halstatt kultúrában is készítettek (i.e. VIII.-VI. század), ami a legrégebbi, keltákhoz köthető népesség volt Európában, de számos más helyen is felbukkant. Vélhető, hogy Skóciában is készült már valamilyen egyszerűbb kockás szövet, de elég kevés régészeti bizonyíték áll rendelkezésre és a korabeli ábrázolások sem hangsúlyozzák túl a szerepét. Az valószínűnek tűnik, hogy ha volt is valami megkülönböztető szerepe akkoriban, akkor inkább utalt földrajzi régióra, mint valamely klánhoz való tartozásra. 

Felföldi katonák 1744-ben

A klánok szerinti különböző mintázat jóval a Rawlinson által kitalált szoknya elterjedése után alakult ki. Rawlinson munkatársa Iain MacDonnell, a MacDonnell klán feje ugyan sokat tett azért, hogy az új módit népszerűsítse, mivel klánjának tagjai hamar átvették a viseletet, de a mintázat tekintetében továbbra sem volt igazi rendszer. Példának okáért a hadseregben rendszeresített kiltek egyenruhaként teljesen egyforma mintázatúak voltak, függetlenül viselőjük származásától.. 

Az őrület a XIX. században indult, amikor két imposztor, John Sobieski és Charles Allen Hay egy “réges-régi kézirat”-ra hivatkozva elkezdte terjeszteni a klánok “ősi” megkülönböztető jelzéséül szolgáló, “hagyományos” mintázatok szabályait. A magukat skót hercegi leszármazottnak kiadó két fickó viszont jól ráérzett a kor romantikus érzületére és bár a “kézirat” később sem került elő, sikerült mindenkit – ideértve a királyi családot is – jól megfertőzni ezzel a divattal.

A viktoriánus kor romantikus történelemszemlélete és a brit nacionalizmus magasan álló csillaga szárnyakat adott a hóbortnak és hamarosan Skóciában szinte mindenki komolyan vette az újdonsült hagyományt. És ahogy Nagy Britanniában ilyenkor lenni szokott, a hagyományőrző egyesületek, szervezetek és kamarák és hatóságok gyártották a szabályokat, vezették a nyilvántartásokat, ügyeltek a ruházkodási előírások betartására, nem mellesleg pedig beindítottak egy sokmillió fontos üzletágat, a helyi gyapjúforgalmazók és takácsok legnagyobb örömére.

A tartan 2/2-es sávolyban készül, azaz a vetülékszál 2-2 láncfonalat keresztez, eredetileg worsted-gyapjúból, bár az anyagfelhaszálás a modern időkben már elég sokmindent megenged. A teljesen szimmetrikus mintázatú szövet felvetésének egysége a sett, ami maga is tükörszimmetrikus, azaz felező pontjától a szálak fordított sorrendben következnek, egy teljes szélességen belül a settek is ismétlődhetnek. Nyilvánvalóan a vetülékszálak szintén a settben megadott rendet követik, így eredményezve szép szabályos négyzeteket. A kilthez használt kész gyapjúszövetet súly szerint osztályozzák, a nagyon nehéztől (18-22 uncia/yard) a könnyűig (10-11 uncia/yard).

A mellékelt ábrán három népszerű minta a Royal Stewart, a Black Watch (Campbell), és Armstrong szerepel.