Van egy sárközi abrosz szövet mintám.
(Mellékszál: még takács tanulmányaim alatt látogattam meg Fodorné László Marikát, hogy én bizony sárközi abroszt szeretnék szőni, és ő türelmesen mesélt, mutatott, beültetett, rajzoltam, jegyzeteltem, szőttem… csak az abroszt nem szőttem meg. Még.)

Szóval van egy mintaszövetem, és volt hozzá nyüstbefűzési és lábító felkötési kottám. És felvetésem is, 34/2 fehérített pamut, 75 cm szélesen, 120 szál/10 cm szálsűrűséggel, minden szövésre készen.

Amikor megtudtam, hogy kollégáméknál sok-sok év várakozás után, szeptember végére pici lány érkezik, kitaláltam, hogy az én roppant praktikus ajándékom egy kézzel szőtt babatakaró lesz. És tervezgettem, és fonalakat választottam, és persze vásároltam is (mármegint) pár motringgal. Próbaszövéseket is csináltam a Mókusban, többet is, de valahogy egyik sem nem volt az igazi. Nyár volt még, messze a határidő, nekem is volt pont elég más dolgom.

Megfigyeltem már azt is, hogy én “határidő motivált” vagyok. Incifincit.
Szóval már szeptember elejét írtunk, és persze még sehol semmi a takaróból. Viszont kevéssel előtte találkoztam Nórával, aki a Fonalista márka mögött áll, és ő hozott nekem pár motringját mutatóba… és az eredeti zöld-rózsaszín tervem abban a pillanatban dugájába dőlt, felülíródott, amikor a szuperpuha 400m/100 gr-os rózsás-narancsos rövid színátmenetes merinó fonalát megláttam-megtapintottam. Azonnal egyértelmű volt, miért is halogattam addig a munkát – mert egyértelműen nem lustaságból ugye, csak az ihlet, az hiányzott. (Mert ugye ok is mindig akad, olykor meg okozat is…)

Szóval volt hol, volt mivel, lesz kinek – már csak oda kellett ülnöm.
És mire idáig jutottam, a kisleány is megérkezett közénk, valamikor egy délelőtt, és aznap délután-este beültem a szövőszékbe, és addig fel nem álltam a mellőle, amíg el nem készült a takaró. Mert vannak ihletett pillanatok, és már a második próbaszövött mintaritmust pont olyannak láttam, mint előtte éreztem, hogy milyennek szeretném, és onnantól már csak szőni kellett. Ilyenkor valahogy magától születik a szövet, nem gondolkodom, csak mantrázom a bevetés ismétlés számait magamban, vagy még az is lehet, hogy dúdolok. Ezt-azt.

Az  átugrós befűzést szívesen használták a magyarországi népi textileknél, egyszerű, könnyen szőhető, kockásra kiléphető mintát ad. Különösen ismert a sárközi textileknél, de más területeken is megtaláljuk.

Az általam használt befűzése: 1-3-1-3-2-4-2-4, innen is ered a neve, a soros sávoly 1-2-3-4 befűzéséhez képest “átugrik” nyüstökön, nem sorban halad.

Ezzel a befűzéssel 4 szálas lebegéseket tudunk lábításban létrehozni, amiket ismételve, – természetesen leszövővel* közte -, máris kockás minta születhet. A minta kottáját és a lábítását magamnak kirajzoltam, ha valaki szeretné, szívesen meg is osztom kényelmesebben leolvasható méretben.

*Leszövőre az ismételt mintázó sorok között azért van szükség, mert különben “visszaszőnék”, és ezt hagyjuk csak meg Penelopénak. Az én célom a kész szövet. 

Szövőszékről levágva, még beavatás előtt el kell dolgozni a szálakat – erre modern korunk vívmánya, a varrógép cikkcakk programja tökéletes. Bár varrógéppel elég suta vagyok (még), ennyi azért megy. A szabadon álló láncvégeket így rögzítve  beavatom a szövetet: kímélő mosószerrel áztatom, átnyomkodom, öblítem, csavarás nélkül, legfeljebb törölközőbe tekerve kinyomkodok annyi vizet, amennyit csak így tudok és függesztve hagyom a többit kicsöpögni. Száradás után gyors átgőzölés, és csak ezután szegtem vissza kézzel a szélét. Nem csak azért volt fontos számomra kézzel szegni, mert sokkal szebben csinálom, mint géppel, de valahogy ez a darab megkövetelte. Ahogy azt is, hogy itt még ne legyen vége.

Hiányzott valami, ami – egy másik kolléganőm szavait idézve – hercegnőssé teszi. Szerencsére a színes gyapjúból maradt annyi, hogy egyszerű kis csipkesort horgoljak a szélekre. Mivel azonban az jóval vastagabb volt a takaró alapját adó merino-selyem keveréknél, így nem közvetlen horgoltam  bele a szélekbe, hanem előbb a merino-selyem cérnával pelenkaöltéssel körbevarrtam, majd abba jöhetett a horgolt csipke. Ritkán mondom azt, (na jó, mostanság kicsit gyakrabban) de ez a takaró így lett pont nagyszerű. Puha, nem túl vastag, de a gyapjú miatt meleg érzetű, a superwash kezelés viszont moshatóvá teszi, ami azért egy babaholminál szükséges is.

A takaróhoz 1,1 m hosszú mintázott részt, 5-5 cm natúr szegéllyel szőttem. A végek elszegése és beavatás után a végső mérete 105×70 cm lett.

Lánc: Nm 34/2 fehérített pamut, felvetés sűrűsége: 120/10 cm, szélessége: 75 cm. Felhasznált vetülék a (kb. 8-9 dkg) 19,5 micronos 100% superwash merino gyapjú és (kb. 6-7 dkg) Nm 32/2 vastagságú, natúr 80% superwash merino gyapjú és 20% selyem keverék cérnám.

Így találkozott bennem-általam valami nagyon régi és meglehetősen új, és tulajdonképpen én ezért szövök.

Talán értitek.