A szövés apró mozdulatai szempillantás alatt kapcsolnak össze egy sokezer éves történetet és egy jelen pillanatot, és ebben most közvetítő lehetek.

 

Klarisznak már voltak szövő tapasztalatai amikor megkeresett azzal, hogy szeretne merevnyüstös kereten is szőni. Kicsit tartottam tőle, képes leszek-e őt segíteni, de nekiültük, és Klarisznak már saját merevnyüstös kerete van, amin önállóan dolgozik.

És ő tovább akart lépni, nagy szövőszéken akart szőni.

 

Klarisz másként lát mint én és igazán nem tudtam, hogyan segítsem a számára legjobb módon. De belevágtunk, és megtörtént. Valahogy értette és értettem, de leginkább talán éreztük.

 

Többször érintettem a kezét, mint máskor tenném, és volt, hogy bele kellett ülnöm egy másik székbe, hogy pontosan el tudjam mondani, amit máskor mutatnék. És Klarisz életében először, csodálatra méltó alázattal, türelemmel és koncentrációval szőtt nagy szövőszéken, gyönyörű ép széllel, szálszakadás nélkül.

Tegnap, ott a szövödében érezhető valósággal volt jelen az a kapcsolódás, kapcsolódás valami megnevezhetetlen és időtlen közös ponthoz.

 

Hát ilyesmi történik velem, amikor éppen nem szövök.

Van-e jobb, mint szövödésnek lenni? Köszönöm, Klarisz!

 

… valahogy úgy, ahogy Fodor Ákos írta:

Én nem tudom, hogyan kell.

Bármit. A “dolgokat”.

Csak van, hogy sikerül (nem is kevésszer)

– de, hogy is mondjam? n e m : nekem.

Hangszer ne legyen büszke a zenére.

(Fodor Ákos: Válasz)