Amikor valaki nálunk sző, arra kérem, hogy küldjön egy képet a beavatott, kész munkáról.

Persze, a szövőszékről lekerült darab is izgalmas és szép, de a kéziszövés olyan varázslat, ami megérdemli, hogy végeredménye teljes pompájában mutatkozhassék. 

Mert a textilszálak sorsa nehéz, kiállnak hideget-meleget, fonják, festik, feszítik és leverik, ki ne fáradna ebben el? Még Hamupipőke is. Na ugye.

A beavatás nem csak  tisztítási lépés. A beavatás a kézi szövött textilek tündér keresztanyja.
A szövőszékről levágott kelme megpihen, a lánc és vetülék szálak végre feszültségmentesen rendeződhetnek. Ezért is fordul elő, főként a mintázott szöveteknél, hogy akár 10%-ot is zsugorodik a pihentetése alatt. Az első kímélő fürdő nem csak az esetleges festékmaradványokat és írező anyagokat mossa ki, de az elemi szálak hosszas nélkülözés után újra nedvességgel szívhatják meg magukat. Így, megduzzadva találják meg végső helyüket a szomszédjaik között. Még egy kis gőz – mint az üvegcipellő címszereplőnk megjelenésénél – az utolsó apró részlet ami összesimítja az összképet. 

Tulajdonképpen egyébként Eszter vörös sálját szerettem volna megmutatni.

vörös selyemsáljakéziszövött selyemsál

Hozzám nagyon közel áll “a kevesebb több” elve, a finom, visszafogott elegancia. 

Eszter először azzal érkezett hozzám, hogy vörös selyem sálat szeretne szőni. Hosszút, mindenféle blikkfang nélkül. És megszőtte. Végtelen szorgalommal és koncentrált figyelemmel.

Amikor legközelebb jött, visszahozta a már kirojtozott, beavatott darabot, hogy fotózzuk inkább a műhelyben.

Elfogult vagyok, nyilván. A maga visszafogott egyszerűségében van benne valami nagyon vérpezsdítő. Nézzétek meg, hát nem gyönyörű?

Nagyon utóirat:

Nem vagyok vörös típus.

De ez a chilivörös selyem (Bilum Kalang, ha jól emlékszem…) még engem is erősen megkísértett.

Hiába, veszélyes munka a szövőnőké.