MINTAMÓKUS KÉZMŰVÉSZETI GALÉRIA
A hely létrejöttének egy következő hajtóereje, hogy a szövöde alkotóterén túl lehetőséget adjunk textiles és társterületi művészeknek önmaguk és munkáik bemutatására.
Az őszre/télre tervezett időszakos kiállításokat úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk addig, ameddig nem tudjuk a tőlünk telhető legjobb érzettel ismerőseinket, barátainkat ezekre a rendezvényekre létszámkorlátozás nélkül meghívni.
Ahogy a pandémiás helyzet lehetővé teszi, jelentkezünk kiállítási programtervünkkel.
Addig is, engedjétek meg, hogy bemutassuk azokat,
akik Önmagukból adtak hozzánk
Demjén Dorottya – DOTYI FOLK ART
Dorottya osztálytársam volt Nádudvaron, de a takács szakma megszerzése előtt már kitanulta a nemezművességet is.
Azon emberek közé tartozik, akik szimpla jelenlétükkel derűssé teszik a környezetüket.
Nem meglepő, hogy munkái is boldogak, egyedi megoldásokkal, ragyogó és bátor színhasználattal… és a szinte elmaradhatatlan bojtokkal.
Amikor másodszor jött el meglátogatni az alakuló műhelyt, magával hozta azokat az elbűvölő mindenféléket, amik most az ablakaink díszítik. Ahogy azok felkerültek, komolyan, mintha kacagás töltötte volna be a teret. Lehet, hogy csak én hallom, de én azóta is, minden egyes alkalommal, amikor csak ott vagyok.
Dorottya jelen van a Facebookon és az Instagramon is Dotyi Folk Art néven.
Mátyás Zsuzsanna – MANGÓ BABAHÁZA
Zsuzsa nemezszakon végzett… ki nem találnátok… Nádudvaron.
Meggyőződésem, hogy ő egy (eddig) inkognitóban élő tündér, a huncutabb fajtából. Biztosan tiltakozik majd, de így jár, aki rám bízza a bemutatkozását.
De most őszintén, nézzétek meg az oldalait: manósapkákat, szárnyas angyalkákat, varázslattal teli lámpacsodákat készít. Marad bármi kétség?
Sokat segített berendezkednem, majd amikor megkértem, ugyan gyúrjon már ülőpárnákat 3 padunkra, olyanokkal állt elő, hogy kísértésbe is estem, hazahozzam-e inkább őket. De erős vagyok és elszánt… és a párnák a szövödét díszítik. Gyertek el kipróbálni őket!
Zsuzsa Facebookon és Instagramon is megtalálható a Mangó babaháza név alatt.
Koroknay Nóra – Boldogsál
Nórával nagyon friss a kapcsolatunk, egy közös ismerősünk ajánlott minket egymás figyelmébe.
Majdhogynem mint a mesében, mindenféle akadályok merültek fel mielőtt végre találkozni tudtunk. Többek között én magam is: ezt az időszakot nem gondolom ideálisnak a galéria indulásához. Mégis, Nórával beszélgetve megfogott benne az az alázat, amivel a kéziszövés felé fordul, a tanulni vágyása és alkotókedve.
Munkáiból kiválaszottam négyet, amiket mintha csak hozzánk készített volna, a szövödébe látogatók személyesen is megcsodálhatják. Már amíg valaki meg nem vásárolja őket Nórától.
Nórát a Boldogsál Facebook és Instagram oldalain találjátok meg.
CÍM
MintaMókus Szövöde
1071 Budapest
Dembinkszky utca 39.
Kismókus szövőműhely
2024 Kisoroszi
Kossuth u. 6.
Telefon: +36 30 129 6288
E-mail: info@mintamokus.net
NYITOTT MŰHELY NAPOK
MintaMókus Szövöde, Dembinszky utca:
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 10:00 - 18:00
KisMókus szövőműhely, Kisoroszi:
Hétfő: 9:00 - 18:00
Szerda: 9:00 - 18:00